Űrnemzedékek találkozója – az Első Hazai Űrkongresszus
„Látom a gyerekek arcán az izgalmat. Amikor tegnap találkoztam ezekkel a srácokkal, akik megépítették a rakétát, az ő lelkesedésük rám is átragadt” – mondta a Telexnek, arra utalva, hogy találkozott a BME Suborbitals csapatával.
„A fiataloknak történeteket kell mesélnünk. El kell mesélnünk, hogy Magyarország hogyan mérte meg a Hold-Föld távolságot. Ezt ti az 1940-es években vittétek véghez. Ti csináltátok, nem egy másik ország. Azt is el kell mesélnünk, hogy van most egy űrhajósotok, aki jövőre a Nemzetközi Űrállomásra megy. Lehet, hogy kis ország vagytok, de nagyon tehetségesek. Sétálok az utcákon, és olyan magyar írók, költők, zeneszerzők nevét látom a táblákon, akiket én is ismerek, pedig sok ezer kilométerre élek innen. Magyarország kicsi, de lenyűgöző hatása van a világban.”
Christensen előadásában bemutatta az oktatási célokra használt Mars-térképet is, amit az ő felügyeletével készítettek el, közben megjegyezte, hogy hiába lapos a térkép, a Mars azért gömbölyű, ne tévesszen meg senkit. A Telex kérdésére, hogy hogyan próbál küzdeni a tudományos álhírek és összeesküvés-elméletek ellen, azt mondta: nem hiszi, hogy az emberek tényleg elhiszik a laposföld-teóriát, inkább azt akarják ezzel jelezni, hogy nem bíznak a tudományban. „Úgy gondolom, hogy az a mi dolgunk, hogy nyugodtan, egyértelműen, az adatok felhasználásával és tudományos gondolkodással példát mutassunk nekik” – tette hozzá.
A gyerekcentrikus programokon kívül azért volt egy komolyabb szakmai lába is az eseménynek, ennek az volt a célja, hogy a különböző űripari szereplőket összehozza a jövőbeli együttműködések reményében.
„Az űrszektorra iparként érdemes tekinteni, még akkor is, ha alapvetően rengeteg kutatás és egyéb más érdekesség is lengi körül” – mondta Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a kongresszuson tartott előadásában. „A scifikben a múltban azért többet vártunk az űrtől, de ez nem jelenti azt, hogy nem tud bekövetkezni, amit a filmekben láttunk, csak idő kell hozzá.”
Azt is mondta, hogy most jön egy űripari forradalom, a 2.0, legalább is ebben reménykedik – az űripari forradalom 1.0-ból most már tovább léptünk, ami a hidegháborús versenyt jelentette. „Látszanak a célok, a világ milliárdosai szeretik a rakétákat. Kemény időszak áll előttünk, amiből nem szabad kimaradni, hanem az élére kell állni.”
Forrás: telex.hu