BME Suborbitals Rocket Reveal

Az esemény az Orion Űrnemzedék Alapítvány szervezésében valósult meg. Az alapítványunkat azzal a céllal, küldetéssel hoztuk létre, hogy az űrkutatás, az űrtudomány népszerűsítésével növeljük az ismereteket és a tudományok iránti érdeklődést, valamint támogassuk a kutatási és innovációs tevékenységeket. Az Alapítvány Csillagváros Kft. K+F vertikális farmján többek között kolonizációs növénykutatások zajlanak, oktatás terén pedig a közeljövőben indul az amerikai Aldrin Family Foundation-nel együttműködésben az Óriás Hold és Mars térkép projekt a magyar gyerekek számára. A BME Suborbitals csapatával közel 2 éve dolgozunk tehetséggondozási programunk keretein belül és együttműködésünk egyik nagyon komoly eredménye volt a hétfői rendezvény.

Helyszínként a Magyar Nemzeti Galéria szolgált, mellyel az űrtudományok és a képzőművészetek összekapcsolásának adtak teret a szervezők, mintegy első lépcsőként ezen a sok izgalmas és különleges lehetőséget rejtő, Magyarországon eddig még kevésbé ismert területen. Szokták mondani, hogy egy rakéta kialakításának megtervezése, majd a gyártás és még az üzemeltetés is egyfajta művészet, maga a rakéta pedig egy képzőművészeti alkotásnak is minősül, a tervrajzoktól kezdve a 3D modelleken át a megvalósult járműig. Mindennek óramű pontossággal, precízen megkomponálva kell működnie, hogy a rakéta megfelelően elláthassa feladatát, legyen szó bármilyen küldetésről.

 

Az esten több mint száz vendég jelent meg, köztük a hazai űripar jeles szakemberei, szereplői is. Tiszteletét tette többek között Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos asszony, aki egyben a rendezvény fővédnöke is volt, a HUNOR-program űrhajósjelöltjei, de virtuális meglepetés-vendégként Chris Hadfield kanadai űrhajós is köszöntötte a rakétafejlesztő egyetemistákat egy előre rögzített videó formájában! A stílszerű indítás előtti visszaszámlálást Fenyőfalvi Anett, az Orion Űrnemzedék Alapítvány elnöke állította meg, hogy megossza a jelenlévőkkel az alapítvány és a BME Suborbitals kapcsolatának történetét. Az utolsó tíz másodperctől való visszaszámlálás pedig az Apollo-11 küldetés eredeti hangfelvételéből származott, ezzel még jobban felkeltve az érdeklődést.

Szolnoki Szabolcs
Dr. Sárhegyi István

Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára, és Dr. Sárhegyi István, a 4iG Nyrt. elnökének kabinetvezetője, űripari tanácsadó is beszédet tartott.

Tölgyesi Gergely, a BME Suborbitals hajtóműfejlesztési részleg vezetője mutatta be előadásában a versenycsapat történetét

A vendégek vizuális élményei, melyeket a Galériában látható festmények, szobrok nyújtottak, egy igen különleges művészi előadással is kiegészültek, Kalmus Felicián csellóművész és Vincze Tünde Produkciója, Álló Kocka elnevezésű látványos előadásában.

 
Ezt követően értünk el az est fénypontjához, amikor is Hafner Zoltán, a BME Suborbitals elnöke bemutatta a Prometheust, és néhány vezető kollégája színpadra hívása után végre lehullhatott a lepel a rakétáról! Felemelő és megható pillanat volt, ahogy a fiatal egyetemisták remekműve végre a jelenlévők szeme elé tárult!

A programot Borda László, az Orion Űrnemzedék Alapítvány alapító tagjának pohárköszöntője zárta, melyet állófogadás és networking követett.

Nagyon büszkék vagyunk a teljes BME Suborbitals versenycsapatra, a létrehozott és bemutatott versenyrakétájukért. Köszönettel tekintünk mindenkire, aki részt vett az esemény lebonyolításában. Hálásak vagyunk a Spacejunkie médiapartneri munkájáért az eseményen. Reméljük, hogy vendégeink számára sikerült egy maradandó élményt nyújtanunk a BME Suborbitals Rocket Reveal-en.